Mit érdemes tudni a napelemekről?

Ha napelemes rendszert szeretnék telepíteni, érdemes szakemberekre bízni a dolgot. Ilyen például a Pentele Solar cég, akiknek már csak a weboldalán érdemes végig futni, mert rengeteg fontos információt meg lehet tudni a témáról. Ha új házat épít az ember, akkor érdemes azonnal bevonni egy szakértőt a tervezésbe, aki segít a ház tájolásával meg a tető megfelelő dőlésszógének kialakításával. Ha régi ház felújítását tervezzük, akkor is ugyanilyen fontos ez a szakember: meg tudja mondani, hogy hova érdemes rakni a napelemrendszert. A legoptimálisabb a déli fekvésű elhelyezés, vagy esetleg délkeleti vagy délnyugati. Ha új házat építünk, erre tudatosan tudunk figyelni, de már meglévő épületek esetében van hogy nem jól megoldható a dolog, például ha a szomszéd háza vagy fái takarják a déli oldalát a háztetőnknek. Ilyen esetekben akár földre is lehet telepíteni a rendszert, de azt sem mindegy, hogy hova. Ezeket soha nem szabad nekünk eldönteni, még akkor sem, ha építészek vagyunk. Mindig egy szakemberre kell bízni. Túl nagy befektetés ahhoz, hogy laikusként valaki elrontsa.

Fontos nem összekeverni a napelemet a napkollektorral. Az utóbbi a Naptól érkező hőt használja, míg a napelem, ami fotovoltaikus rendszerrel működik a napfényből nyeri az energiát. A napkollektor a fűtés vagy a meleg víz előállításában segít és nem az áraméban.

Ugyanígy a napelemek működését illetően is érdemes két dolgot megkülönböztetni. A napelem inverter olyan rendszereknél működik, ahol a szolgáltatótól is be van kötve a napelem az ember házába. Nyilván, ha felújítod az otthonodat, akkor egyértelműen ezt választod, de szerintem akkor is ez a jó megoldás, ha új házat építesz. Minden szaki ugyanezt fogja mondani neked. Az áram, amit a napelemeid termelnek nem azonnal kell neked. Lehet hogy épp otthon sem vagy és semmilyen elektromos eszközöd nincs használatban. Ilyenkor, az inverter segítségével a napelemek által termelt egyenáramot átalakítja olyan feszültségű és frekvenciájú váltakozó árammá, ami megfelel a közüzemi hálózatban lévő áramnak. Ezt követi pedig egy ad-vesz mérőóra, ami azért van ott, hogy méri az áramot, amit visszajuttatsz a közüzemi hálózatba. Igen, jól olvastad. A szolgáltatod levonja az áram árát, amit bejuttatsz a hálózatba abból, amit elhasználsz. És tudod, ha rossz idő van, nem jók a fényviszonyok és sokáig nem kapnak megfelelő fényt a napelemeid, akkor előfordulhat, hogy szükséged van áramra és ha nem lenne bekötve a szolgáltató árama, akkor ilyenkor nagy gondban lennél. De pont így, van amikor túltermelsz és akkor azonnal a közüzemi hálózatba kerül az áramod. És így a legtöbb esetben nullába jön ki a villanyszámlád.

A másik lehetőség a szigetüzemű napelemrendszer, ami az inverteressel ellentétben nincs rákötve a hálózatra, hanem akkumulátorral működik. Ezzel érdemes vigyázni, mert ha hosszabb ideig nincs megfelelő fény és elhasználjuk az akkumulátor tartalmát, akkor teljesen áram nélkül maradunk. Ezért ezt csak olyan helyzetekben érdemes használni, amikor olyan épületet építünk, amitől nagyon távol esik a hálózat, amit be tudnánk kötni. Például egy nyaraló az erdő közepén. Oda tökéletes ez a megoldás, de lakóházba, ami folyamatosan használatban van mindenféle elektromos eszközével együtt, ne érdemes!

Tehát az inverter segít váltóárammá alakítani a napelemekben létrejövő egyenáramot. De emellett arra is nagyon jó, hogy a hálózatban lévő feszültségingadozást segít stabilizálni és ezáltal jobb minőségűvé teszi a hálózatot.