Ott vettem a táskám, ahol az építészet tanárom is

A múlt héten egész héten dolgoztam és tanultam, éjszakánként pedig maketteket készítettem a suliba. Ugyanis építésznek tanulok, és ez lesz az utolsó évem, amikor már sok makettet kell elkészítenünk. Szóval így telt az előző hetem, de sikeresen be tudtam mindent fejezni, így az elkövetkező órákra büszkén és magabiztosan fogok tudni menni. A tanárt egyébként kedvelem, mert értékeli az újszerű gondolatokat, a kreativitást és minden egyedi ötletet díjazni szokott. Ez a hölgy is igazán kreatív egyéniség.

Egyik reggel álmosan vittem be a makettemet a modern kori építészet órámra, amikor megpillantottam a tanárom táskáját. Nagyon megtetszett, sőt már régebben is figyeltem, hogy szinte minden lábbelijéhez van egy hozzá illő táskája. Óra után oda is mentem hozzá, hogy megkérdezzem hol szokott táskákat venni. Mosolyogva és mintha kissé lelkesen mondta volna: hát az annataska.hu oldalról szokta rendelni, szinte mindig.

Otthon én is megnéztem ezt az oldal, beírtam a keresőben a honlap nevét, hogy annataska.hu és hamar meg is találtam. Azonnal megtetszett az oldal, mert a nyitóoldalon az aktuális ajánlatok mellett egyből a kedvezmények bukkantak fel, amik nem csupán 5-10%-osak, hanem akár 20-30%-os kedvezmények voltak.

annataska.hu

Mivel éppen nagy táskahiányban szenvedtem, gondoltam nem a véletlen műve, hogy most itt ülök és egy ilyen remek oldalon nézegetem a táskákat. Szóval beregisztráltam, feliratkoztam a hírlevélre, amiből megtudtam, hogy minden vásárlás után pontokat gyűjthetek. A pontokat pedig legközelebb további akciókra tudom váltani majd.

Az Anna Táska oldalon rengeteg csodaszép, kiváló minőségű, stílusos és kedvező árú terméket lehet találni. Vannak ismert és kedvelt márkák, olyanok, mint a Bugatti, a Jana vagy a Tamaris. Lehet még választani a táskák mellé övet és pénztárcát is, nőknek és férfiaknak is. A táskák kínálata pedig nagyon széles, ugyanis van háti, váll és testtáska is, van színházi táska és borítéktáska valamint hátitáska, plusz lehet venni táskarendezőt és neszesszert is.

Én végül egy csodaszép világoskék Tamaris válltáskát tettem a kosaramba, amire 30% kedvezményt is kaptam, és persze pontokat, amiket mostantól gyűjtögetni fogok. A mérete és az elrendezése is tökéletes, tudom a kezemben és a vállamon is hordani, mert nagyon kreatív színes pántjai vannak. Alig várom már, hogy megérkezzen, elvileg néhány munkanapot kell várnom, hogy csengessen a futár és megkapjam a rendelésemet. Ez szerintem kifejezetten egy gyors házhoz szállítás, így nem kell sokat várakoznom. Legközelebb egy pénztárcát fogok venni, mert az is már eléggé el van használódva és ezen az oldalon csodálatos tárcák vannak.

Nos, a tanárom kreativitása a táskáiban mutatkozik meg a mindennapokban. Csoda, hogy eddig még nem kérdeztem rá, honnan szerzi be ezeket a szuper és stílusos darabokat. Ezentúl én is onnan veszem majd őket, ahonnan ő.