Székhelyszolgáltatás az építkezéssel foglalkozó cégünknek, egyszerűen

Az építészetnek fontosabb szerepe van az életünkben, mint azt gondolnánk. A rohanó kis életünk nem nagyon ad esélyt arra, hogy körbenézzünk és lássuk, hogy milyen a világ, ami körülvesz minket. Mégis rengeteget befolyásol az életminőségünkön az, hogy milyen környezetben létezünk. Képzeljünk el egy olyan szomszédságot, ami kopott, régi építésű panelházakból áll. Most pedig egy olyan utcát, ahol új építésű családi házak vannak. Más érzelmeket vált ki belőlünk mindkét kép, és én őszintén bevallom, hogy inkább laknék az utóbbiban.

Ez a gondolat nagyon megragadott még régebben, és saját küldetésemnek éreztem, hogy olyan házakat tervezzek, ahol az emberek boldogan élhetnek. Amikre nem csak úgy tekintenek majd, mint alvóhelyre, hanem egy kis fészekre, ahol boldogan meg lehet bújni. Egy ilyen céget akartam megalapítani, mivel úgy éreztem, hogy ezt a víziómat csak a saját vezetésemmel tudnám megvalósítani.

Ehhez azonban kellett először egy székhely. Nem vagyok tisztában azzal, hogy a székhelyszolgáltatás árak milyen végletek között mozognak, úgyhogy elkezdtem utánanézni az interneten. A legszimpatikusabbnak tűnő cég a Székhelyszolgáltatás24 volt. Rá is kattintottam, és reménykedtem, hogy meg fog felelni az elvárásaimnak.

Szerintem kitalálhattátok, hogy a modern, fiatalos stílusok kedvelője vagyok. Ez nem csak az építészetre igaz. Egy honlapot is ez alapján ítélek meg elsőként. A Székhelyszolgáltatás24 pedig kiállta ezt a próbát. Nagyon stílusos háttérrel operált, szépen átlátható volt és rögtön megragadta az ember figyelmét. Az oldalon olvasható szövegek sem emlékeztettek a középiskolás, unalmas irodalomórákra. Minden egyes bekezdés után azt éreztem, hogy tovább akarok olvasni. Ezt úgy tudta elérni a Széhelyszolgáltatás24, hogy mindig változtatta a szöveg tagolását. Emiatt nem kalandozott el a figyelmem és teljes mértékben fel tudtam fogni, hogy mit kínáltak és milyen feltételekkel.

Mivel ez volt az első alkalom, hogy cégalapítással foglalkozok, ezért reméltem, hogy minden tájékoztató könnyen érthető lesz. Nem volt probléma ezzel, a Székhelyszolgáltatás24-nél pontosan tudták, hogy miként lehet megfogni a fiatal, kezdő vállalkozókat. Például ügyvédet is biztosítanak azoknak, akiknek nincsen személyes ügyvédje. Akiknek viszont van, nyugodtan intézhetik vele is a székhelyszolgáltatással kapcsolatos jogi dolgokat. Tehát mindig ott van a választás lehetősége és ez nekem nagyon szimpatikus volt.

A székhelyszolgáltatás árak pedig kifejezetten kedvezőek voltak. Vegyük figyelembe, hogy Budapesten akarok székhelyet alapítani. A főváros pedig nem a legolcsóbb hely. Ezért is örültem annyira, hogy a székhelyszolgáltatás árak a Székhelyszolgáltatás24-nél egyáltalán nem borsosak, sőt, az első hónapot még ajándékba is adják. Ezt azért találom egy rendkívül pozitív kezdeményezésnek, mert így még inkább motiválják a fiatal vállalkozókat arra, hogy merjenek lépni, nem számít, hogy nincsen jelenleg rengeteg pénzük.

A budapesti székhelyek pedig rendkívül jó környékeken helyezkedtek el. Már az is nagyon jó volt, hogy választani lehetett Buda és Pest között. Mindenkinek megvan ebben a preferenciája és a Székhelyszolgáltatás24-nél nem kell ezzal kapcsolatban kompromisszumokat kötnünk. Viszont, ami ennél is lenyűgözőbb volt, az az, hogy az egyik székhely az Andrássy út mellett van, a másik pedig a Duna mentén. Egyik környékről sem hittem, hogy elérhető átlagos emberek számára, a Székhelyszolgáltatás24 azonban ezt is megoldotta.

Ennyi elég is volt nekem ahhoz, hogy eldöntsem, náluk fogom megalapítani a cégem székhelyét. Felhívtam őket az oldalon található számon, nagyon hamar át tudtunk beszélni minden fontos részletet. Az online ügyintézés is simán ment és mindenkinek csak ajánlani tudom őket.