A babakocsiról se feledkezzünk meg!

Régi vágyunk és tervünk vált valóra a férjemmel, amikor idén tavasszal végre elkezdtük építeni vidéki házunkat. Eleget éltünk már Budapesten és évek óra arra vártunk, hogy végre kiköltözhessünk a bbetondzsunegelből, és megkezdehessük vidéki életünket a zöldben, csöndben, nyugalomban. Találtunk is egy telket relatíve olcsó áron közel a fővároshoz, megvettük és idén belevágtunk a házunk építésébe. Tudtam, hogy nem lesz sétagalopp, de csak akkor tudatosul igazán az emberben, amikor benne van a közepében. Nem jönnek a munkások a megbeszélt napon, nem érkezik meg a megrendelt építőanyag az áruházba, lerobban a cementet szállító teherautó, lebetegszik az építész és sorolhatnám még hosszasan, hogy ilyenkor mi mindennel lehet találkozni. Persze, amikor kész lesz a ház már csak a szépre fogunk emlékezni.

Az építkezés során rengeteget jártunk ki a házhoz, mert nagyon sok intézni és szervezni való volt, ami személyes jelenlétet kívánt. Az egyik ilyen személyes megbeszélésen az építésszel éppen a gyerekszoba kialakításáról értekeztünk. Ekkor már tudtuk a férjemmel, hogy ikreink lesznek, így a szobát is ennek megfelelően kellett kialakítani, két gyerkőc számára. Jánossal, az építésszel egyből meg volt a közös témánk, mert mint kiderült nekik is ikreik vannak. Beszélgettünk 1- 2 témáról, majd megkérdezte, hogy megvettük-e már a babakocsit. Jézusom! Még nem. Ekkor döbbentem rá, hogy ezt szinte teljesen elfelejtettük. 1 percet sem foglalkoztunk még ezzel a témával annyira elhavazott minket a többi intézni való. Még jó, hogy az építészünk eszembe juttatta.

Miután hazaértem ez volt az első dolgom. Mivel János említette, hogy nekik úgynevezett testvér babakocsijuk van, így erre kerestem rá az interneten, hogy “testvér babakocsi”. Az egyik találat a babaverda.hu áruház volt. Mivel közel lakunk hozzá, így gondoltam, hogy inkább személyesen megyek el és kérek tanácsot.

Az üzletben nagyon készségesen és barátságosan fogadtak. Már szinte én sajnáltam a hölgyet, mert körülbelül 1000 kérdésem volt. Végül a DORJAN QUICK TWIN 2020 típusú multifunkciós babakocsit ajánlotta. Ez azért tetszett nekem különösen, mert a két darab ülés egymás mellett található. Mutatott olyan babakocsit is, ahol egymás felett voltak az ülések, de én jobban szeretem ezt az úgymond hagyományos változatot, mert így egyszerre láthatom majd mind a két gyermekemet. Egyből megtetszett a szürkés színe, narancssárga csíkokkal. Elmondta, hogy a csomag nem csupán egy babakocsit jelent, hanem tartozik hozzá mózeskosár, babahordozó, sportrész, pelenkázó táska, lábzsákok és még esővédő is. “Hűha”- gondoltam magamban, mennyi minden és milyen praktikus dolgok. Különösan örültem annak, hogy van hozzá hordozó és a vázszerkezet könnyen összecsukható. Ez nagyon fontos, mivel szüleink vidéken élnek, mi is vidéken fogunk élni, de a munkánk Budapesthez köt minket, így fel kell készülnünk a rengeteg utazásra. Ez persze nem probléma, mert imádunk utazni, de a saját életünket könnyítjük meg azzal, ha egy ilyan könnyedén működtethető babakocsit vásárolunk. Mivel a mi autónkban Isofix rendszer található, ezért kiegészítő opcióval adaptálható hozzá. Az autósülésekben az is nagyon jó, hogy 10 kg-ig használhatóak, tehát a gyermek növekedésétől függően relatíve egészen hosszú ideig. A biztonsági öv 3 ponton is rögzíti a gyerkőcöt, hogy nehogy kiessen az ülésből és a huzat is levehető, mosható. Gyanítom, hogy az én gyerekeim mindennap le fogják enni a huzatot, úgyhogy lesz benne bőven tapasztalatom, hogy kell majd le és felhúzni. De nem gond, ennyi baj legyen!

A hölgy abszolút meggyőzött, szerintem az ára is teljesen korrekt, így azonnal megrendeltem. Szerencsém volt, mert pont volt a raktáron ebből a fajtából, így nem kellet rá sokat várni.