A hab a tortán: ékszerdoboz az új lakásba

A férjem egy építész cég tulajdonosa. Amikor két év házasság után eldöntöttük, hogy családot alapítunk és ehhez nagyobb otthonra van szükségünk, a saját cégével építtetett nekünk új lakást. A terveket velem is megosztotta és nekem is volt beleszólásom, hogy körülbelül hogy nézzen ki az új otthonunk, aminek nagyon örültem. Egy emeletes lakást építettünk, melynek földszintjén volt egy tágas nappali, konyha, ebédlő, mosószoba és szárító, valamint egy fürdő. Az emeleten van a mi hálószobánk, egy vendégszoba, egy dolgozószoba, melyet főként én használok, valamint két másik szoba, amelyeket a gyerekeinknek terveztünk és egy fürdő. A férjem imádja a munkáját, ezért jó volt a közelében lenni, amíg a tervek készültek, majd az építkezés és kivitelezés részénél is segédkeztem, de a berendezés már teljesen rám hárult, mivel ahhoz ő nem ért és nem is akarta bele ásni magát a témába.

ékszerdobozAugusztus közepére lett tökéletesen kész a házunk, de én, a tervek alapján már korábban el kezdtem egyeztetni egy lakberendező céggel, szóval szeptember elején már szinte teljesen készen álltunk a beköltözésre. Már csak a személyes holmiinkat kellett áthoznunk a régi otthonunkból. Miután ez is megtörtént, teljesen uralmunk alá vettük az új otthonunkat. Imádtam az új sminkasztalomat, amellyel szemben óriási tükör volt. Igazi úri hölgynek éreztem magam, amikor oda ültem. Csak egyvalaminek éreztem hiányát. Sehogyan sem tudtam elrendezni az ékszereimet. A régi lakásunkban a fürdőben volt néhány kisebb fogas és egyszerű doboz, amiben tartottam őket, de mivel szenvedélyes gyűjtő vagyok, ezért soha nem fértem ott el kényelmesen. Ezért kitaláltam, hogy az új lakáshoz jár egy új ékszerdoboz is.

Azonnal fel is hívtam a lakberendező céget, akikkel együtt dolgoztam, de a nő, akivel együtt rendeztük be a lakásunkat, nem tudott segíteni ez ügyben. Éppen tovább részleteztem a dolgot, elmesélve, hogy milyen dobozt szeretnék; elegáns, több fiókkal, amelyekben különböző rendszerezési lehetőségek vannak különböző ékszerek számára, és azt se bánnám, ha tükör lenne benne, amikor a háttérben az egyik férfi munkatársa meghallotta, hogy miről beszélünk, és beírta a telefonpartnerem előtt lévő számítógépbe a Bagox webáruház címét. A nő először nem értette, hogy miért mutatja neki ezt a bőr táskákat árusító oldalt, és ezt hangosan ki is fejezte, amikor meghallottam a háttérből, hogy azt mondja a férfi, hogy ő innen vásárolt magának karóra tartót és ékszerdobozaik is vannak. Azonnal lecsaptam a lehetőségre, elkértem a webcímet és nézelődni kezdtem a kínálat között. Itt aztán volt mindenféle ékszerdoboz, amelyet csak elképzelni tud az ember. Nem is ment túl könnyen a választás.

Végül is választottam magamnak egy kisméretű ékszerdobozt, amiben a kedvenceimet tarthatom a sminkelő asztalon. Aztán választottam egy luxus ékszerdobozt (jóval nagyobb, olyan sokfiókos, amelyet szerettem volna), amit a sminkelő asztal szekrényében fogok tartani. Ebben lesznek majd a kevésbé szeretett ékszerem és azok, amelyeket szeretek, de ritkán van alkalmam felvenni őket. Tetszett, hogy mindkettő kulccsal zárható, hiszen elég sok értékes ékszerem van. Na, nem mintha a tolvaj nem tudná dobozostól elvinni, ha akarná (de el van látva riasztóval amúgy is a házunk), de jó érzés tudni, hogyha majd a játékos és csintalan gyerekeim elől el fogom tudni zárni őket. Ezt mindenféle gonoszság nélkül mondom, egyszerűen csak tudom, hogy hány nyakéket szakítottam szét édesanyám gyűjteményéből kiskoromban. Kinéztem még két kis utazó ékszertartót is, hogy biztosan felkészült legyek mindenre. Soha nem is éreztem magam ennyire előkelőnek és elegánsnak.

Azonban, mielőtt leadtam volna a rendelést, lelkiismeret furdalásom lett, hogy így bevásároltam és a férjemnek nem is vettem még semmit. Ezért hát választottam neki is egy karóra tartót. Mondjuk, még csak három karórája van, amiből valamelyiket mindig a karján viseli és csak a másik kettő pihen valahova szanaszét lerakva, de már így is megéri, hogy rendben és biztonságban tarthatja azt a kettőt. Szóval így adtam le a rendelést: egy kisméretű ékszeres doboz, egy nagy ékszerdoboz, két utazó ékszerdoboz és egy karóratartó (amibe tíz darab óra fért bele).

A dobozok tökéletes kellékei lettek a mindennapjainknak és megkoronázták a lakásunkat. Szerencsére a férjem értékelte az ajándékot és néhány napra rá már vásárolt is magának egy új karórát. Azóta sokkal jobban figyel rájuk, és pántszín alapján párosítja mindig a ruháihoz vagy a cipőjéhez őket.

Most már igazán mindennel felszerelt a lakásunk, amire kettőnknek szüksége van, szóval lassan jöhet a gyerekvállalás is. Drukkoljatok nekünk.