Az épületekben gyönyörködtünk, és egyszer csak…

A minap a barátnőmmel elmentünk sétálni a városba. Sok minden miatt járunk gyakran sétálni. Motivációink közt szerepel többek közt a mozgás, a friss levegő iránti szeretünk, és az építészet iránti szerelmünk is. Mi olyanok vagyunk, hogy nem is feltétlen előre, inkább felfelé nézünk, mert annyi gyönyörű épület van Budapesten, hogy egyszerűen vétek lenne kihagyni a csodálásukat. A különböző korok építészeti remekei mindig lenyűgözőek a számunkra és nagyon tudjuk értékelni ezeket. Sokat szoktunk olvasni is ezekről és nagy érdeklődéssel vagyunk az építészet felé. Amikor elmentünk sétálni, elkezdtünk azon gondolkozni, hogy vajon hány sztorija lehet egy-egy épületnek, mit tudnának mesélni, ha tudnának beszélni…

Az egyik épületnél rengeteget időztünk, majd belefutottunk az egyik volt osztálytársamba, Katiba. Nagyon megörült nekünk, el is kezdtünk beszélgetni, majd úgy döntöttünk, hogy mivel mind a hárman ráérünk, beülünk egy kávéra valahova a körúton. Sokat sztoriztunk és ő is rengeteget mesélt. Elmesélte, hogy nem rég indított egy saját vállalkozást, mert nagyon rossz munkahelye volt, ismét. Katiról tudni kell, hogy szinte különleges érzéke van ahhoz, hogy kiválassza a lehető legrosszabb munkahelyeket. Így 35 éves fejjel mindezt megelégelte, majd elhatározta, hogy valóra váltja az egyik régi álmát, és indít egy saját vállalkozást. Régóta kötött otthon, éppen ezért arra gondolt, hogy a hobbija lesz a munkája és általa kötött, főként gyerekruhákat fog árulni, olyanokat, amik már kész vannak, illetve megrendelésre is fog készíteni gyerekeknek különböző kötött ruhákat. Katinak van hozzá tehetsége, nagyon ügyesen tud kötni és imádja is csinálni. Nem egy olyan hobbi ez neki, amit csak úgy meg fog unni, hanem tényleg képes lesz kitartani mellette. Az sem hátrány persze, hogy otthonról végezheti, és mivel éppen most született meg a kislánya, Olívia, ezért jól is jön neki, hogy otthon tud dolgozni. Aztán gondolkozott azon is, hogy milyen felületen árulja a ruhákat, hisz megint ugyanott van, sőt hátrébb is, ha egy boltot nyit valahol. Azért írtam, hogy hátrébb is, mert az is rengeteg pénzt el tud vinni.

Eszébe jutott, hogy webáruházat készíttet, és ott fogja árulni a különböző, divatos, kötött, gyerekeknek szóló ruhadarabokat. Kati olyan típusú ember, akit nehéz meggyőzni, ezért direktbe úgy keresett céget, aki webáruház készítéssel foglalkozik, akiknél már az ő egyik ismerőse ügyfél volt valaha. Így akadt rá Kati a grentmedia.hu weboldalra, hisz a legjobb barátja, Norbi is náluk készíttetett webáruházat. Norbival találkoztak is, mert Kati alaposan ki akarta kérdezni mindenről, konkrét kérdésekkel állt Norbi elé, amiket már előzetesen egy papíron összeírt és feljegyzett. Norbi mosolyogva, annyit mondott neki, hogy olvassa el a honlapot, A-Z-ig, ha elolvassa, minden egyes kérdésére választ fog kapni, még arra is, ami még fel se merült a kérdései közt. Norbi inkább azt a részét emelte ki, hogy mennyire szuper dolog, hogy nem csak elkészítik a webáruházat, de azt fejlesztik is a jövőben, amennyiben persze az ember igényt tart erre.

Kati azóta megcsináltatta az álomszerű webáruházát és teljes mértékben meg van elégedve a Grent Média által nyújtott szolgáltatással és munkával. Nagyon dicsérte őket, és a lelkünkre kötötte, hogy ha erre kerülne a sor, csak őket válasszuk, más opció ne is legyen.

Ezután hazamentünk a párommal. Otthon tettünk-vettünk, főztünk, vacsoráztunk, filmeztünk, de egyszerűen nem hagyott nyugodni minket ez a téma. Mondtam neki, hogy nézzünk már rá a weboldalukra, ha már Kati ennyit beszélt róluk, és különben is, folyamatosan csak erre tudunk gondolni, most már aztán igazán kíváncsiak vagyunk.

Összebújtunk az ágyban és az ölembe vettem a laptopot. Közben a párom hozott be egy kis nasit is, addigra pont betöltött a gép is. Rákerestünk a www.grentmedia.hu nevű weblapra és már első blikkre is nagyon tetszetős, profi weboldal tárult elénk, valóban eléggé meggyőző volt. Látszott egyből, hogy nálunk a hangsúly az alaposságon van és az egyediségen. Hogy őszinte legyek, órákon át néztünk a honlapjukat, mert annyira izgalmas volt számunkra ez a téma. Ha jobban belegondolunk, gyakorlatilag egy nem kézzel fogható üzletet építenek fel az ügyfeleiknek, ahol ők eladnak, és amiből gyakorlatilag megélnek. Eszméletlen belegondolni, hogy hány webshop van a világon, és mennyi ember megélhetését biztosítja ez a nem is kézzel fogható üzlet, ahol mindenki árul.

Ha már a gépet bekapcsoltuk és így bele is merültünk a témába, megnéztük Katinak a webáruházát. Pontosan olyan volt, mint ahogy azt mi is elképzeltük. Iszonyúan tetszett nekünk. Mi főként laikusként néztük, így leginkább a kinézetet tudtuk értékelni. Olyan volt, hogy ha felmegy az ember, szinte azt is megveszi, amire nincs is szüksége, mert eladja magát az áru egy ilyen webshopon, annyira jó. Azért tegyük hozzá, fontos is az, hogy tetsszen az embereknek a webáruház, mivel ott nincsen egy élő ember, aki kommunikál feléjük, esetleg meggyőzi őket. Itt az eladó első körben a webshop. Szerintem senki nem vásárol szívesen egy olyan oldalon, amivel nem tud azonosulni, ami nem tetszik neki. Inkább bezárjuk az ilyen oldalakat, és lehet, hogy egy jobban kinézőn oldalon fogunk egy rosszabb minőségű árut vásárolni, mert az az oldal közelebb áll a személyiségünkhöz. Éppen ezért gondolom azt, hogy nagyon nagy felelősség van egy ilyen cégen, mert tényleg nem mindegy, milyen lesz a végeredmény! Hozzá tartozik a technikai háttere is. Az se jó, ha túl van bonyolítva és egyáltalán nem felhasználóbarát. Ha például tízet kattintok és még mindig nem tudtam vásárolni. A lényeg, hogy a vevő hamar odaérjen a „pénztárhoz”. A szupermarketekben sem szeretünk sorban állni, bár ott más a helyzet. Ha már előtte 2-3 órát vásároltunk, csak nem hagyjuk ott az árut. Viszont ezzel szemben egy webshopon minden kötelezettség nélkül megszakíthatom a vásárlás folyamatát, esetleg még a weboldalt is bezárom és 1 percen belül találni fogok egy másik webshopot, ahol nincs semmi túlbonyolítva, letisztult és könnyen tudok vásárolni, hamar odaérek ahhoz a bizonyos virtuális pénztárhoz.

Úgy vettem észre Kati honlapján is, hogy a Grent Média pontosan tudja ezeket, és jó webshopokat csinálnak. Azért is fontos, hogy jó legyen a webshop, mert ha egy ember valamilyen okból kifolyólag már vásárolt ott, akkor nekünk, mint eladónak, az a jó, ha utána vissza is tér, éppen ezért kell egy nagyon erős és kellemes, jó benyomást tenni a vásárlóra. Persze itt már mástól is függ. Például Kati az első vásárlásnál minden vevőnek 20% kedvezményt szokott adni, hogy aztán újra és újra meglátogassák a webshopját és vásároljanak valamit.

Nagyon örülök, hogy összefutottunk Katival épület bámulás közben és ilyen jó kis random beszélgetés és fejtágítás keletkezett belőle!