Az építészet számomra egy felfoghatatlan és fantasztikus dolog. Nem vagyok túl jó sem matekból, sem rajzolásból. Ez pedig azt eredményezte, hogy az építészeti pálya szóba se jöhetett nálam. Azért csodálom egyébként ezt a szakmát, mivel ezeknek az embereknek a pontos számításai és ötletei határozzák meg azt, hogy milyen környezetben élünk. Nem számít, hogy milyen épületről van szó, az egy tudatos tervezés eredménye. Sokáig úgy jártam a várost, hogy ezeket a dolgokat magától értetődőnek vettem. Pedig elég csak belegondolni abba, hogy száz évvel ezelőtt, még csak milyen dolgok építésére volt lehetőségünk. Az épületek kialakítása és formái pedig innentől kezdve saját életet kapnak és máris máshogy fogunk tekinteni a minket körülvevő világra. Ez pedig szerintem egy nagyon pozitív hozzáállás, amitől gazdagabb lesz az életünk.
Akkor is rengeteg dolgot felfedezhetünk, ha az interneten nyitott szemmel járunk. Én például az előző héten rátaláltam a Road Record nevű oldalra (roadrecord.hu), ami teljesen megváltoztatta azt, hogy miként állok hozzá a céges autóm költségeihez. A legnagyobb bajom nyilván mindig az volt, hogy nekem kellett kifizetni az üzemanyag árát… Tudtam, hogy van opció arra, hogy ezt visszaigényeljem, viszont sosem mertem belekezdeni, mert túl bonyolultnak tűnt. A Road Record oldalán azonban mindenre kaptam valamilyen megoldást.
Az egész azzal kezdődött, hogy rákattintottam a https://www.roadrecord.hu/fuvarlevel/ linkre. Ez rögtön egy olyan cikkhez vitt, ahol elmagyarázták nekünk, hogy milyen különbségek vannak a céges autó útját dokumentáló papírok között. Ha azonban csak a RoadRecord.hu főoldalára érkeztem volna, akkor sem kellett volna túlzottan kétségbeesnem. Mivel az oldal átláthatóan van kialakítva. A rengeteg információ így szép rendszerbe van szedve és elég csak rákattintani az egyik felső menüpontra és máris olvashattunk arról, ami minket érdekel.
A https://www.roadrecord.hu/fuvarlevel/ részlegen belül végre megtudhattam, hogy konkrétan mit is jelent a fuvarlevél, illetve a menetlevél. A szövegek lényegretörők és nem húzzák az időnket. Ettől függetlenül nagyon pontosak, úgyhogy semmilyen részlet nem fog kimaradni csak azért, hogy érthetőbb legyen valami. A fuvar- és menetlevél mellett felhoztak egy harmadik dokumentum típust, ez pedig az útnyilvántartás volt.
Erről korábban nem is hallottam, pedig konkrétan ez jelentette a megoldást a problémámra. Ha ugyanis megfelelően vezetjük az útnyilvántartásunkat, akkor a hónap végén vissza tudjuk majd igényelni az üzemanyagra költött pénzünket. Ez nagyszerűen hangzott, viszont rögtön elbizonytalanodtam, mikor azt olvastam, hogy tökéletes pontossággal kell vezetni. Alapból nem vagyok túl jó a hivatalos dokumentumok kitöltésében. Ha pedig egy ilyen volumenű dologban hibázok, annak komoly következményei lehetnek…
A https://www.roadrecord.hu/fuvarlevel/ oldalon azonban erre is megoldást kínált nekünk a Road Record csapata. Mégpedig egy mobilos alkalmazással. Nem kell mást tennünk, mint letölteni ezt az app-ot, megadni az adatainkat és az útnyilvántartás kitöltését el is intézni helyettünk. Nekünk hozzá sem kell majd nyúlnunk napközben, ami nagyszerű, hiszen így zavartalanul tudjuk folytatni majd a munkát.
Nagyon tetszett, amit láttam, de azért volt még pár kérdésem. Ezeket pedig fel is tudtam tenni az ügyfélszolgálat mobilszámán. Nagyon készségesek és kedvesek voltak, úgyhogy most már biztos voltam benne, hogy ők lesznek az ideális választás. Az app végül beváltotta a hozzá fűzött reményeket és a hónap végén tényleg visszakaptam a pénzem. Azóta is használom az alkalmazást és idáig semmi gondom nem volt vele.