Az építészetnek is megvannak a maga Swarovski ékszerei

Valamikor tinédzser korom vége felé jött egy kattanás, ami aztán arra vitt el, hogy teljesen beleszeressek az építészetbe. Sajnos ekkor már túl sokat vártam azzal, hogy valamilyen módon még fel tudjak készülni arra, hogy esetleg szakmámnak válasszam az építészetet, de igyekeztem minden lehetséges módon továbbra is hódolni ennek a szenvedélyemnek és annak, hogy minél több helyen hangoztassam is ezt. Szerencsére énekesként meglett arra a lehetőségem, hogy hallassam bizonyos témákban a hangomat és ezek a felszólalások akár valóban értő füleket is találjanak aztán. Személy szerint mindig is úgy éreztem, hogy az embereknek sokkal nagyobb felelősséget kellene vállalniuk azokért a dolgokért, amikért rajonganak vagy éppen bármilyen oknál fogva szívügyük. A művészi pálya emiatt volt például nagyon fontos számomra, ugyanis ez tulajdonképpen arról szól, hogy minden lehetséges módon meg tudod ragadni és élni azt, ami számodra a legfontosabb. Szerencsére egy ideje már nekem is van egy viszonylag megbízható közegem, akik figyelik, amit csinálok, emellett pedig meg is tudom szólítani őket. Azt hiszem innentől kezdődik a felelősség, hogy ezt a lehetőséget valóban arra használd fel, amire a lehető leghasznosabban és okosabban tudod. Szóval ezeken a kereteken belül és ezen fórumokon keresztül mindig igyekeztem felhívni a figyelmet arra, hogy szerintem nagyon fontos lenne az, hogy minél jobban odafigyeljünk a régi épületeink állagának megóvására és arra, hogy ezek megfelelő módon legyenek hasznosítva. A városban, ahol születtem van egy nagyon gyönyörű 1800-as évek eleji épület, amit sajnos azóta a teljesen átadtak az enyészetnek. Nagyon-nagyon elszomorít ez, ugyanis szerintem a múlt ismerete és tisztelete nélkül nincs jövő, márpedig ha egy város engedi összeomlani a legrégebbi, legpatinásabb és nem mellesleg történelmi szempontból is hihetetlenül jelentős épületét, akkor ott nem vélem felfedezni ezeket az értékeket. Persze, ez egy hosszú folyamaton keresztül jutott el végül a mostani állapotáig, aminek az okozói és elkezdői nagyobbrészt már nagyon régen nincsenek is hivatalban vagy éppen nem élnek. Azt is megértem, hogy sajnos a legtöbb ilyen épületet már hihetetlen mértékű pénz lenne felújítani vagy restaurálni és sokszor nem éppen a legjobb környezetben vannak. Nálunk például az egykori belváros, ami egyben az óváros is sajnos mára egy nagyon lezüllött, elmaradott környékké vált, ahol nem lenne túl könnyű felépíteni egy patinás több száz éves épületet újra, hogy aztán szembesülj a következő problémával: akkor mégis mire fogom használni most, hogy itt áll a gettó közepén?

Be kell lássuk, hogy ezek az épületek bármennyire is olyanok az építészetben, mintha a Swarovski ékszerek helyi megfelelői lennének, sajnos mára nagyon nehéz lett a fenntartásuk és állagmegőrzésük. Én mondjuk azon a párton vagyok, hogy ettől függetlenül harcoljuk ki a lehető legjobb lehetőségeket, amit csak tudunk annak érdekében, hogy mégis lehetséges legyen ezeknek a kissé kilátástalan harcoknak is a megvívása. Ha senki nem mer tenni az ügyben, akkor bizony joggal verhetjük a fejünket a falba, hogy milyen gyönyörű örökséget engedtünk teljesen eltűnni a süllyesztőben, ráadásul majdhogynem minden településnek, városnak megvan a maga keresztje és hozománya ilyen téren, amiért nagyon is úgy érzem, hogy felelősséget kellene vállalnia. Azonban ha nem készülnek állami pályázatok, amik kifejezetten ezt a célt szolgálják, akkor én is belátom, hogy mindez esélytelen, tekintve, hogy az önkormányzatok nagyon szegények ahhoz, hogy önmaguk csináljanak meg egy-egy ilyen többmilliárdos beruházást, ráadásul a legtöbb esetben az ilyen épületek sokszor nem a legideálisabb környékeken állnak ilyen szempontból.

Hogy mit hoz a jövő sajnos nagyon kétséges, egyelőre annyit tudok tenni, hogy igyekszem minél jobban belefolyni ebbe a dologba és minél jobban feltérképezni a helyzetet, hogy aztán teljes körű ismeretekkel talán a megoldás megtalálásában is segédkezni tudjak. Addig pedig arra tudok bíztatni mindenki mást, aki egy kicsit is érzi magában a késztetést az értékeink megőrzésére, hogy cselekedjen hasonlóképpen.