Bizony, ez ilyen… Szinte megúszhatatlanul vele jár az utóbbi is. Télen is ki kell menni ugyanis a helyszínekre, és ez tönkre vágja az ember bőrét! Anno azt hittem, a kezemet fogja legjobban kikezdeni a csípős hideg, de azt a bajt többféle termékkel könnyen tudtam mára orvosolni (mindegyikkel hasonló hatásfokon). De, az arcomon csak egy termékcsalád tudott segíteni igazán: a Florence BIO termékek. Az ő termékeik használatának egyfajta “kombója” – hogy pestiesen fogalmazzak. Ez viszont mostanra megnyugtatott: maradhatok külsőre fiatalos, az arcomnak így mindig lesz lehetősége regenerálódni, és elkerülhetem a hegesedést. Látványos, és eredményekkel kecsegtető volt ugyanis az eddigi időszak.
Rengeteg sztereotípia él az építőiparral kapcsolatban, például, hogy a hölgyek ritkábban fordulnak elő építkezések környékén. Mindig nevetek, hogy manapság ez mennyire nem igaz (példa lehetne a feleségem is), és az is félreértés, hogy magukon az építési helyszíneken ritkábban tűnnek fel ők huzamosabb ideig. Nem is kívánok foglalkozni a teljesen buta sztereotípiákkal, csak jelezni próbáltam, hogy a munkánk miatt nekünk tényleg “életmentő” például a Florence BIO csigagél. Nekünk, így családilag, mert mind használjuk ezeket a szérumokat. Olyan mind nekünk, mint a sportolóknak a sportkrém. Tudjátok az a kék tubusos, piros felirattal… És az is kulcsfontosságú továbbá, hogy mindig be legyenek tartva az arcápolás lépései ezekkel a dolgokkal. Nos, a Florence BIO ebben is sokat segít! Már önmagában az is, ha a linkre kattintva elolvasunk mindent a használatról, (nem csak arról, hogy miket célszerű rendelni, és együtt használni őket, hanem) ott van például a rendelhető Arctorna videókurzus. Amivel még könnyebben tarthatók az arcápolás lépései tehát. A megfelelő sorrendben és rutinnal.
Az említett csiganyál arckrém (vagy csigagél) szűrt csiganyállal készült, ami kifejezetten magas koncentrációban található meg ebben a termékben. Bioakítv összetevőkben és egyéb jótékony kiegészítőkben gazdag. Hialuronsav és egyebek segítik benne a regenerálódást.
A feleségem is nagyon szerette mindig ezt a csigaszérumot, de neki ennél is jobban bejött a Florence BIO anti-aging hidratáló arckrém. Ezt pedig, a többi termékkel megelőzve, az arcápolás lépései Florence BIO-s kialakított rutin-javaslatait követve használja. Ez a hölgyeknek azért kifejezetten ajánlott, mert részei a rutinnak azok a tonikok és arcelmosók is, amik gyakran sminkelt bőrre kiváló, és minden szempontból ideális kezelést tesznek lehetővé. Az előzetes tisztítást a Florence BIO arctisztító tej segítségével javasolják. A tonizálást a Florence BIO arctonikkal, ami után érdemes a C-vitaminos szérumot is használni. Ezt követheti a Florence BIO anti-aging hidratáló arckrém, ami tehát a feleségem szerint is csak negyedik a sorban. Ez a legfontosabb ugyan, de a többivel tökéletes igazán a hatás!
Szerencsések vagytok, ha nem tapasztaltátok még, mit tesz az ember bőrével az állandó igénybevétel, mert mondjuk nem egy komfortos irodában tölti csak a hétköznapjait. Akinek ez nem adatott meg, annak aktívan tenni kell a fiatalosság megőrzéséért ebben is. De, ha ti is rengeteg kihívás elé állítjátok a bőrötöket, akkor a Florence BIO, és különösen az általuk javasolt “arcápolás lépései” program tényleg megmenthet benneteket a bajtól! Sőt, inkább fogalmaznék úgy a saját tapasztalat alapján, hogy garantáltan meg is fog! Ugyanakkor említettem olyasmiket is, mint Florence BIO arctisztító tej. Természetesen ezek is, önmagukban is hasznosak – főleg hölgyeknek, mondtam volt korábban. ma viszont már én is használok belőlük ezt-azt. Az arctisztító tej nem az én céleszközöm, de akinek csak ilyesmire van szüksége önmagában, annak is ajánlom ezt az oldalt: www.florencebio.hu.