Az édesanyák olyan fajta emberek, akik mindig találnak valami felújítani, csinosítgatni való dolgot a házon, amiben élnek. Legalábbis az enyém és sok más ismerősöm anyukája biztosan így van ezzel. A dolgot az apák/férjek sínylik meg a sok munkával általában, főleg ha ezermester férjekről van szó. Minden évben át kell alakítani valamit: szobákat átrendezni, megcserélni, új bútorok, új függönyök, festés, szigetelés, csempézés, tapétázás, padló felújítás. Tényleg, minden évre jut valami.

Idén nyáron a szüleimnél fürdőszobára került a sor, méghozzá teljeskörű felújításra. Mindenek előtt az volt nagy dilemma, hogy édesapám csinálja meg, vagy pedig hívjanak mestert, aki elvégzi a munkát. Az előbbi a spórolást célozza meg, az utóbbi a kényelmet, mert apumnak általában mindig annyi dolga van, aminek egyébként is nehezen ér a végére. A kényelmet választották, és el is kezdtek kérdezősködni ismerősök között jó burkoló mesterek után. Nem volt egyszerű döntés, ugyanis bár nincs sok burkoló a környéken, a 3-4 közül mindegyikőjükről hallottak jót és rosszat is vegyesen. Szóval muszáj volt kompromisszumot kötni. Volt aki igényesen dolgozott, de lassan, volt aki olcsón, volt aki megbízhatóságáról volt híres, és persze megvolt a negatív oldal is: volt aki kontár munkát végzett, volt aki nem annyira megbízható, aki drágán dolgozik, aki csak soká ér rá, mert olyan sok munkája van előre.

Egy olyan mestert választottak végül, aki híres volt precizitásáról, de nagyon lassan dolgozott, és bizony lecsúszott a napi adag szesz is. Az a hír járta róla, hogy megbízható és nagyon barátságos ember. És tényleg! Mikor jött hozzánk, sokszor munka közben, amikor én mentem át szüleim házához beengedni, mert a szüleimnek éppen másfelé volt dolguk, órákat beszélgettünk, mondhatni filozofáltunk az életről, de mindeközben azért haladt is persze a munkával. Még a végén megkaptam volna a szüleimtől, hogy én tartom fel!

Összesen egy hónapig dolgozott a fürdőszobán cakompakk. Ennyi idő alatt jó néhányszor találkoztunk és igen sokat megtudtam róla. Felesége és két felnőtt lánya van, az egyikőjüknél már útban van az unoka. Beszélgettünk családi dolgokról, hogyan lehet szépen élni, mi kell a boldogsághoz, milyen fontosak a gyökerek az identitás szempontjából, hogyan kell összetartani a családot. Az ő családjában is (mint ahogy mindenkiében) voltak jó és rossz példák: a rendszeres és túlzott alkoholfogyasztás visszatérő motívum volt náluk. Ez nem meglepő, hiszen a statisztikák szerint az alkoholizmus tényleg minden magyar családot érint néhány generációra visszavezetve. Felmerült a kérdés, hogy hol van az alkoholizmus határa, mitől lesz valaki függő. Ha valaki rituálé szerűen minden nap vagy másnap iszik, az már könnyen belecsúszik még akkor is, ha csak egy felest vagy egy sört. Mert amikor elmarad a sör, elkezdi érezni a hiányát az ember. Ilyen szempontból nagyon sok alkoholista van jelenleg is Magyarországon. Elég a nagy öregjeinket nézni, akik minden napot egy ébresztő felessel kezdenek. És sokszor mégis kiegyensúlyozottak, sőt, akár 80- 90 évesen is viszonylag szépen éldegélnek, boldogulnak a mindennapi teendőkkel. Szerintem az alkoholizmus, és általában a függőségeknek ott van a határmezsgyéje, ahonnan fogva a függőség tárgya, az alkohol az úr az ember életében. Amikor már a nap jelentős részének meghatározója az alkoholfogyasztás, vagy az alkohol utáni sóvárgás, tehát a függő rabjává válik az italnak. Sajnos nagyon nehéz ezzel szembenézni és segítséget kérni. Fontos belátni a függőnek és a családtagjainak is, hogy a személy beteg, és elindulni a segítségkérés útján. Szerencsére több olyan program, ellátás, önsegítő csoport létezik ma Magyarországon, ami az alkoholizmus gyógyításával foglalkozik képzett orvosok, ápolók és sorstársak teamje által. Van kiút a függőségből!