Azt hiszem ezt az érzést nem kell bemutatnom senkinek sem. Mikor úgy érzed, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok. Éreztél már így?

Az élet nem egyszerű

Sokszor érzem azt mostanában, hogy fáradt vagyok. Lehet hogy csak az miatt, hogy tényleg sok a munka, de úgy érzem, hogy csak arra van energiám, amire feltétlenül muszáj hogy kell lennie. Még ahhoz sincs kedvem, hogy főzzek, pedig én nagyon szeretek főzőcskézni annak ellenére, hogy egymagam lakok. Na igen, lehet hogy ez is közre játszik egy kicsit az életemben, hogy itt van a nyár, a meleg, pihenés…és nincs kivel megosztanom. Persze biztosan másképpen éreznék, ha ez nem így lenne, de most ezzel kell gazdálkodni.

Bár azt gondolom, ez még mindig jobb, mintha áltatnám magamat, vagy bárki mást. Ákos a volt párom. Nem igazán értettük meg egymást már az utóbbi pár hónapban, folyton összevesztünk. Minden apróságon, ami csak lehetett. Már „megfojtottuk” egymást teljesen. Persze mindig nehéz kimondani azt hogy vége, de már hónapok óta húztuk a dolgot. Mindenki szakított már valakivel, így az érzést ismeri. Nem is attól féltem igazán hogy nem tudok majd talpon maradni, mert ezzel nem volt gond ezelőtt sem, hanem inkább a magánytól. Ismerős érzés?

Az egyedüllét

Azt gondolom ez a dolog sokakat érint, hiszen nem egyedül vagyok ezzel a dologgal. Ezen a internetes oldalon sokat olvasgattam különböző érdekes, hasonló cipőben járókról. Sokszor eszembe jutott az elmúlt időszak során, hogy milyen is lenne, ha már lenne egy férjem, esetleg családom. Lassan 30 éves leszek, így ezen is elgondolkodom időnként, és elég nyomasztó az érzés. Te éreztél már így valaha? Azt hiszem ezt hívják kapuzárási pániknak. Nem vészes az érzés, de most ezt az elkeseredett időszakot élem. Mint mindenki, én is ilyenkor kicsit összemegyek, és kisebbnek érzem magam. Főleg ha netalántán párokat látok édes kettesben andalogni, az utcán.

A barátok támogatása

Ez mindenkinek sokat jelent. Nekem is van kinek panaszkodnom, hiszen Anna barátnőmre mindig számíthatok Sok mindent elkövet, hogy ne érezzem magam piszok egyedül, és nyomorultnak is. Hogy miket? Mint afféle barát igyekszik ilyenkor elterelni a gondolataimat. Olyan mint egy látnok, aki mindig tudja, hogy mikor van rá éppen szükségem. Persze neki most nem én vagyok a legnagyobb gondja, hanem a munkája. Napelemes rendszerek kiépítésével foglalkozó cégnél dolgozik, és ez az időszak náluk a dömping. Folyton csak telefonálgat, és emberekkel beszél. Nem biztos, hogy mindig az én siránkozásomat akarja meghallgatni.

De nagyon helyes, mert igyekszik közös programokat szervezni, ebédet, vagy éppen vacsorát, vagy egy mozit éppen, mikor mi fér bele az idejébe.

A fény az alagút végén

Persze tudom, jobban mondva az agyam tudja, hogy van mindig kiút, és lesz másképpen is, de most elég ramaty érzés. Hogy miért? A nyár slágere a pihenés, és hogy ki hova utazik, éppen kivel. A közösségi portálok nincsenek mással tele, mint hogy ki hova megy éppen, mennyire barna, tengerhez, vagy épp a hegyekbe…

Én meg csak bámulom az ismerősök fotóját, és be kell hogy valljam, csorgatom a nyálamat. Persze azt is csak tudom, hogy ezen csak én tudok változtatni, de most nem könnyű. Talán ha vége lesz ennek az időszaknak, és az önsajnálatom i elfeledem, és végre megpróbálok újra élni…